Trash is Sexy

11/10/2020 - 20/10/2020

TRASH IS SEXY - Művek a TerraCycle gyűjteményéből
ART MOMENTS FESZTIVÁL 2020.
--

“Az vagy, amit kidobsz.” - állítja a már jól ismert mondás jelenlegi fogyasztói társadalomat tükröző átirata. A régi szeméthegyek feltárása valóban sok felfedezéssel járhat, szemetesünk egyfajta naplója mindennapi életünk folyásának, sokat elmond életmódunkról, ízlésünkről, akár aktuális hangulatunkról is. Életünk és személyünk nyomhagyása, amit fokozódó gyorsasággal hagyunk hátra és felejtünk el. Pedig mennyi lehetőség rejlik benne! Érdekes, hogy karrierjük során ezeket a tárgyakat sajátunknak érezzük, de amint bevégzik feladatukat, tőlünk teljesen elidegenülnek. Mitől válnak vonzóvá eredeti funkciójukat már teljesített használati tárgyaink?

2019-ben alkotói pályázatot hirdettünk közösen az amerikai székhelyű TerraCycle-lel, ahol kortárs hazai művészeket kértünk fel, adjanak új életet használati tárgyaiknak, gondolják újra a hulladék lehetséges végcélját. A beérkezett pályamunkákat nemzetközi szakmai zsűri bírálta, az elkészült alkotások pedig azóta a budapesti TerraCycle gyűjteményébe kerültek, ebből három mű kerül most bemutatásra.
--

KIÁLLÍTÓ MŰVÉSZEK: KOVÁCS Bíborka Annabella, POSTA Veronika, SINKOVICS EdE

HELYSZÍN: Allee 2. emelet, HYBRIDART SPACE POP UP GALLERY

A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2020. október 11. és 20. között az Allee Bevásárlóközpont nyitvatartási idejében.

A kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával jön létre.
További információ: http://www.nka.hu/

null

null

null

null

null

null

null

Facebook
Instagram
Copyright 2023 Hybridart