Sokszor akkor vesszük észre valaminek a fontosságát, súlyát, amikor már késő. Mióta kondicionáljátok magatokat arra, hogy a Balatonhoz máshogyan viszonyuljatok?​

Hanikó:
Szerintem nincsen olyan, hogy túl késő és visszafordíthatatlan, csak emberi távlatból vagy a jelenünkből tűnhet annak. Nem igazán szeretnék a Balatonhoz másképp viszonyulni, mert eddig sem bántottam, és szeretném jobban megérteni a működését, a gyökereiben búvó történeteket. Ebben egy fantasztikus nő segített nekem, Sebestyén Olga, akivel bár soha nem találkoztam, viszont a könyvei, gondolatai és rajzai hónapokig velem maradtak. Ezt a kapcsolódást a jövőben is folytatni szeretném.

Csenge:
A Balatonhoz fűződő meghatározó érzelmi viszonyom az utóbbi 2-3 évben alakult át “aggódó” érdeklődéssé. Vajon megmarad-e a tó olyannak 20 év múlva is, mint ahogyan én megismertem és ismerem? Amikor az ökológiai kérdésekre gondolok– azon belül a nádasok és az állatvilág helyzetére –, akkor a szabadság elvesztésére is eszembe jut.  A szabadság érzése nekem gyakran a természetben való léthez köthető, és ennek a tónak a partján is gyakran nagyszerű pillanatokat élhettem meg: a nyaralások, bújócskák a sűrű nádasban, a sótlan langyos víz. Ma már ebből semmi sincs: a nádasok nagyrészt eltűntek, a partot lebetonozták. Ezért is érzem fontosnak, hogy legalább egy kiállítás erejéig felhívjuk a figyelmet, mert ezzel kifejezhetjük, hogy egy közös ügyről gondolkodunk. Erre invitálunk másokat is.

​

Milyen tendenciát láttok a fenntarthatósággal kapcsolatban a művészek körében? Mennyire téma ez?

Hanikó:
Ez komplex téma. Más művészek nevében nem szívesen beszélek, maximum a saját tapasztalásaimat tudom elmondani. Elég szűk rétegben mozgok, olyan alkotókkal vagyok kapcsolatban, akik számára fontos a fenntarthatóság. Nagyon kíváncsiak és ebben a gondolatiságban dolgoznak. Trendi dolog a fenntarthatóság és, aki nem csak a látszat miatt foglalkozik vele, tettekkel bizonyítja.

Csenge:

Mivel a történelem folyamán a művészet számos esetben reagált az adott kor kihívásaira, ezért nem meglepő, hogy a kortárs alkotókat is foglalkoztatja a fenntarthatóság kérdése. Az eco-művészet, és újrahasznosított anyagokat bevonó művészet egyre népszerűbb. Ez jó folyamat, mivel a környezetvédelem és a társadalmi problémák egyre szélesebb közönség figyelmét felkeltik. Úgy gondolom, a fenntartható anyagleválasztás és biophilia alapú életszemlélet segítségével olyan üzenetet tudok közvetíteni a munkámon keresztül, ami egyszerű statisztikai tényekkel nem szólítja meg a befogadót.

Milyen feltételekkel/mértékben engednek teret a galériák a fenntarthatóság szemléltetésére?

Hanikó:
Szerintem erről a galériák relevánsabb választ tudnának adni. Az én meglátásom szerint a kereskedelmi galériák struktúrájának középpontjában nem a fenntarthatóság áll. Itt is a művészek, akik efelé terelhetik őket, hogy át/újragondolják a rendszereket és együtt érhetnek el változást. Itthon csak a civilek és az alulfizetett kultúráért dolgozók tetteiben látom a változás lehetőségét.

​Csenge:
Az a benyomásom, hogy Budapesten egyre több galéria nyit ebbe az irányba az utóbbi években. Ezt milyen feltételekkel teszik, az egy teljesen másik kérdés, mivel függ az adott galéria kurátori fókuszától és az aktuális kiállítási ütemtervtől. A galériák gyakran arra törekszenek, hogy olyan műalkotásokat mutassanak be, amelyek tükrözik a társadalom aktuális problémáit, vagy trendjeit. Ha a természetorientált művészet sürgető környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozik, vagy kortárs vitákat folytat a természetről és a fenntarthatóságról, akkor relevánsnak tekinthető.

​

El lehet-e érni a művészetetek által olyanokat is, akik nem a fenntarthatóság elvei szerint élnek? 

Hanikó:
A buddhistáknak van erre egy jótanácsuk: „Mindig cselekedj úgy, mintha a világegyetem jövője tőled függne, de kacagd ki magad, amikor arra gondolsz, hogy fikarcnyit is számít, amit teszel." Ez a komolyan vett játékos attitűd némi törődéssel és alázattal lehetővé teszi, hogy egyben elkötelezettek és gondtalanok is legyünk. Ezzel a hozzáállással még akkor is örömét lelheti egy művész, ha a jó ügyért vívott harcban alul marad.

​Csenge:

Azt gondolom, igen, mivel a művészet ereje abban is rejlik, hogy képes az érzelmekre és az emberi tapasztalatokra hatni függetlenül attól, hogy valaki hogyan él, vagy milyen elveket követ. Ezért van fontos szerepe abban, hogy megváltoztassa az emberek gondolkodását, érzékenyebbé tegye őket a fenntarthatósági kérdésekre, vagy inspirálja őket a pozitív változásra. Akár így is megtörténhet, hogyha valaki nem követi aktívan a fenntarthatósági elveket, a művészet által megjelenített témák, üzenetek és élmények képesek ráébreszteni az adott problémák fontosságára és a változás szükségességére. Viszont az érzékenyítés kérdése érdekes helyzetbe került a jelenlegi vállalati „greenwashing” által, amely elérheti, hogy egyre többen ignorálják a környezettudatosságot érintő problémákat.